Vállalkozásfejlesztési képzés fiatalok számára

Domov > Novinky

Vállalkozásfejlesztési képzés fiatalok számára

Egy vállalkozás sikere a külső körülményeken túl döntően a vállalkozótól, a személytől függ, aki azt létrehozza, működteti. Így a vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó alap készségek, gondolkodásmód megléte kulcskérdés főleg egy induló vállalkozásnál. Az Így neveld az álmaidat! Programban  egy szimulált vállalkozói környezetben lehetőséget kínálunk a fiataloknak arra, hogy kipróbálják magukat vállalkozóként, hogy a kapcsolódó készségeik, tudásuk fejlődjön.
A vállalkozói környezetet az otthon végzett kertészeti termelés adja. A jelentkezők legalább 20 nm felületen kertészkedésbe fognak. Az itt végzett tevékenységen keresztül ismerkednek meg a vállalkozói, pénzügyi, kommunikációs, marketing alapismeretekkel. Fontos, hogy a program nem mezőgazdasági program, abban nem mezőgazdászokat képeznek. A kertészkedés szerepe elsősorban az, hogy a tanultak tárgyiasuljanak, egyfajta hordozó közege az információnak, tudásnak.
A program során a résztvevők 5 képzési alkalmon vesznek részt, amelyeket kertészeti alapismeretek átadó gyakorlati képzési alkalmak egészítenek ki. A résztvevők egyebekben önállóan oldanak meg feladatokat, fejlesztik a szimulált vállalkozásukat hasonlóan egy valódi vállalkozáshoz. A résztvevők önálló feladat megoldását szakemberekből álló mentor csapat segíti, ha ez szükséges.

A program nemzetközi együttműködésben négy partner részvételével valósul meg. – Magyarországról Nonprofit Képzési és Tanácsadó Iroda Alapítvány, Fiatal Gazdák – AGRYA, Szlovákiából Fiatal Gazdák Szlovákiai Szövetsége – ASYF, Romániából Nyárádmente Kistérségi Társulás. Így magyarországi fiatalok mellett lesznek romániai és szlovákiai magyarul beszélő résztvevői is a programnak.

A program résztvevőit pályázaton keresztül választják ki. Jelentkezési határidő 2016. október 24. A részletes pályázati felhívás és jelentkezési lap elérhető alább.

További információ a programról
Szlovákia – Pém Bálint, 00421905 262 276, 00421 915 731 541

JELENTKEZÉSI LAP ÉLÉRHETŐ

A KÉPZÉS RÉSZLETES LEÍRÁSA